ÚSZÓ VILÁGKUPA ZÁRÓNAP: KÉT EZÜST, KÉT BRONZ ÉS EGY KÁPRÁZATOS KÖZÖNSÉG A DUNA ARÉNÁBAN
Jelentjük a szurkolók visszatértek a Duna Arénába és ismételten feledhetetlen
Jelentjük a szurkolók visszatértek a Duna Arénába és ismételten feledhetetlen
Több mint féltucat érem és Milák Kristóf révén egy új országos csúcs is született 50 férfi háton a budapesti úszó világkupa
Az őszi szezon kiemelt nemzetközi úszóeseménye a Fina világkupa sorozat
Az október 7-én startoló Fina Úszó Világkupa apropóján tartottak szerda délután sajtótájékoztatót
Akárcsak a két korábbi úszó Világkupán, ezúttal is lesz extra-program a hivatalos versenyszámok mellett csütörtökön a frontvonalban dolgozók
Ha valaki még nem vette meg a jegyét az idei FINA
A hazánkban először 2018-ban megrendezett FINA Úszó Világkupa versenysorozatának idén is Budapest
Tíz magyar érem ragyogta be a budapesti Úszó Világkupa zárónapját, méghozzá négy arany, két ezüst és négy bronz leosztásban. Ami a legfényesebb medálokat illeti Hosszú Katinka
Nincs megállás, ami a magyar éremesőt illeti, hiszen ismét remekeltek úszóink a Duna Arénában, ami majdnem teljesen megtelt az Úszó Világkupa második napjára
Magyar éremesővel indult a világkupa első napja a Duna Arénában, hiszen kilenc döntőben is érdekeltek voltunk és ebből majdnem mindegyikből hoztak érmet/érmeket úszóink.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.