Október 20-22. között Budapest látja vendégül a világ úszósportjának legjobbjait! A medencés úszó Világkupa-sorozat harmadik, utolsó állomása a csodálatos Duna Arénában lesz!
Chad le Clos, Sarah Sjöström, Adam Peaty – csak hogy néhány külföldi úszósztárt említsünk, akik vízbe ugranak a Duna Arénában október 20-22. között. A világ úszósportja mondhatni már haza jár a Duna Arénába, hiszen a 2017-es világbajnokság óta majdnem minden évben vendégül láttunk egy világeseményt, így nem csoda, hogy olimpiai és világbajnokok egyaránt bejelentkeztek a budapesti Vk futamra.
A magyarok minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy jól szerepeljenek és a hazai közönség kedvében járjanak – valamennyi válogatott úszónk jelezte indulását, továbbá 200 magyar versenyző indul klubszínekben. Így mindenképen érdemes lesz kilátogatni a Duna Arénába, hiszen testközelből láthatjuk úszni Milák Kristófot, Kapás Boglárkát, Kovács Benedeket, Késely Ajnát, Pádár Nikolettet és az összes aktív válogatott versenyzőnket.
A jegyek már 500 forinttól kezdődnek, a délutáni döntőkre pedig már 1.500 forinttól belépőt lehet venni.