Az 1988-ban létrehozott versenysorozatban minden évben augusztus és november között küzdenek meg egymással a világ legjobb úszói. A három hónap alatt, három etapra bontva (cluster), általában hét-kilenc helyszínen állnak rajtkőre a versenyzők, és összesen 2,5 millió dolláros nyereményt osztanak ki közöttük.
Az Úszó Világkupát idén 30. alkalom rendezik meg. A hét állomásból álló versenysorozatban egyaránt helyet kapnak 25 m-es és 50 m medencében tartott úszóviadalok, melyek fő céljuk, hogy évről-évre minél több úszó küzdhessen meg egymással a vízben.
Az eddigi hagyományok megfelelően a 2018-as sorozat három etapra (klaszterre) oszlik. Két állomás lesz az első két szakaszban és három a végső klaszterben. A sorozatban összesen több mint 2,5 millió dollár nyereményt osztanak ki a sportolók között.
Az első két találkozót 50 m-es medencében tartják, összesen 32 egyéni számmal és 2 váltóval.
A második és a harmadik klaszter állomásain 25 m-es medencékben lesz a verseny. 34 egyéni számban és 2 váltóban állnak majd rajthoz az úszóklasszisok.
Minden találkozó három napig tart, és a versenyzők bármennyi számban indulhatnak a különböző állomásokon, de csak a legjobb 3 eredmény számít bele a pontversenybe.